Rólunk
 Módszerünk
 Helyszíneink
 Eseménytár
 Jelentkezz
 Partnereink
 Kapcsolat

 

"Magic Bag" - Játszóház 4 -10 éves gyerekeknek angol nyelven

Gyerekek, gyertek táncolni, játszani, angolul tanulni !
Mindenkit szeretettel várunk Karácsonyig ingyenes próbafoglalkozásokra. Ha elnyerte tetszésesteket maradjatok velünk.

A Magic bag hagyományőrző játszóház angol nyelven sorozat gondolata, egyrészt abból a meggyőződésből született, hogy a közös Európában az idegen nyelv, esetünkben az angol nyelv ismerete mellett, elengedhetetlenül fontosak a gyökerek, a nemzeti identitás, és hogy a magvakat már gyerekkorban kell elvetni. Másrészt az a felismerés is ösztönzött bennünket, hogy egyre több külföldi család dönt úgy, hogy hosszabb – rövidebb időt Magyarországon tölt és nagyrészt a kommunikációs nehézségek miatt, nem nyílik lehetőség a felszínes benyomásokon túl megismerni a magyarság kultúráját.  Pedig egy népet nyelvén és kultúráján, Kodály szavaival élve „magunktól és magunkból” adáson keresztül lehet leginkább megismerni.

A Magic bag úgy kíván segíteni a nyelvi korlátok leküzdésén, hogy angol nyelven szólítja meg a szülőket és a gyerekeket. Ez a kvázi közös nyelv alkotná azt a hidat, –számos óvoda és iskola programjában szerepel az angol nyelv oktatása – amely a gyerekek valamint rajtuk keresztül a szülők felé a magyar nyelvterület varázslatos kulturális örökségének megismeréséhez vezet. Így érjük el, hogy a különböző kultúrákból jövők ízelítőt kapjanak a magyar hagyományos népi kultúrából, mindabból a „magic”-ből, amire Bartók, Kodály és az őket követő nagyszerű néprajzkutatók gyűjtéseikkel örökségül hagytak nekünk.

A Magic bag a nyelvtanulást is elősegíti, mert egyszerre aktív és interaktív. A gyerekek szimultán ismerkednek a magyar népzenével, néptánccal, a kézműves termékek készítésének apró fortélyaival, és az angol nyelvvel. Míg táncolnak – nincs az a gyerek, aki a zenére ne kezdene el mozogni – tánc közben észrevétlenül angolul tanulnak: a tánc elnevezését, a formákat, illetve azokkal a mondatokat és rigmusokat, amelyek a játszóház tevékenységeihez kötődnek.

Így a Magic bag nem veszélyezteti az óvodai és elemi iskolai angol nyelvoktatást, ellenkezőleg erősíti azt, miközben bevezeti a gyerekeket és rajtuk keresztül a szülőket kultúránk varázslatos világába. Hatása többirányú: egyrészt megkönnyíti a gyerekek idegen nyelvhez való viszonyát, másrészt pozitívan hat a mozgáskultúrájukra és nem utolsó sorban fogékonnyá teszi őket a magyar népi kultúra iránt.

A Magic bag nagy erénye, hogy a foglalkozások nagyrészt élő zenére épülnek. A felnőtt emberek játéka elvarázsolja a gyerekeket, az élő zene magabiztossá teszi a mozgást és segíti a könnyebb memorizálást. A hangszerek testközelsége, tapinthatósága külön élményt nyújt és emellett játékos hangszer ismerkedésre is lehetőség nyílik.

A játszóház 3 hónapos turnusokra épül, és terveink szerint heti egy alkalommal (szombat délelőttönként) foglalkozunk a gyerekekkel.

A kizárólag angol nyelvű foglalkozást olyan szakemberek tartják – táncosok, zenészek, kézművesek, akik kiválóan beszélnek angolul, és könnyen meg tudják nyerni a gyerekek bizalmát. Munkájukat szakavatott angoltanárok segítik.

Három kiemelkedő célcsoportot terveztünk megszólítani:

  1. a Magyarországon akkreditált nagykövetségek, diplomáciai testületek dolgozóinak gyerekeit, valamint mindazokat a gyerekeket, akik szülei a Magyarországon működő külföldi cégek képviselőiként Budapesten élnek.
  2. azokat a gyerekeket, akik egyébként is angol nyelvű óvodába járnak, vagy az óvodai oktatásban szerepel heti egy vagy két alkalommal az angol nyelvű foglalkozás, illetve minden olyan gyerek részére, akiket a szülők elhoznak a foglalkozásra,
  3. a Budapesten élő más nemzetiségek közösségeinek gyerekei (például kínai közösség vagy az orosz közösség stb.)

A foglalkozások programjai tananyagként működnek, egymásra épülnek, az egyszerű mozdulatoktól a komplexig, az egyszerű szavaktól az összetett mondatig. Minden csoport ugyanazt az anyagot tanulja, játssza és a kézműves tevékenység anyaga és felépítése is ugyanaz.

Hosszútávon a megtanult közös tananyag biztosítja a célcsoportokon belüli átjárhatóságot, megteremtve a lehetőséget arra, hogy a különböző kultúrákban nevelkedő gyerekek együttjátszva ismerkedjenek a magyar népművészettel, együtt és egyformán részesüljenek a varázstarisznya tartalmából. Az együttjátszás a nyelvi gátakat is feloldja, nagyon korán tudatosítja a gyerekben, hogy vannak, akik otthon az övéktől eltérő anyanyelven beszélnek, és ennek ellenére közösen játszani JÓ.

Amennyiben igény van rá, lehetőséget szeretnénk nyújtani a különböző nemzetiségű gyerekek számára, – a szülők bevonásával – hogy saját szokásaikat is bemutathassák.

A foglalkozást  őszi és tavaszi turnusokban képzeljük el, de ha igény van rá természetesen nyáron is szívesen foglalkozunk a gyerekekkel.

Játszóházunk tematikáját jeles napjaink és évköri ünnepink adják – egy-egy ilyen kiemelkedő esemény határozza meg a tanítandó táncot, a népi játékot, valamint a kézműves foglalkozást.

Minden turnus végére turnuszáró előadást tervezünk.

 

  © elohagyomany.hu